MANCALA-AWARI-AWALE, AFRIKA ŐSI TÁBLAJÁTÉKA

Címkék: awari, jatekgyaros, PDA

 

Letölthető: http://www.brothersoft.com/games/awele-oware-mancala-for-pocket-pc-download.html
Bevezetés
Az ősi mancala játék eredete homályába vész. A világ legrégibb (stratégiai) táblajátékának is mondják, sok száz néven ismerik és több tucat változatát játsszák Afrikában, Ázsia egyes részein, a Nyugat-Indiai szigeteken és Dél-Amerikában is. A legnagyobb népszerűségre Afrikában tett szert, hiszen a kontinens szinte valamennyi térségében játsszák. Itt jelentősége nem ritkán túlmutat egy egyszerű táblajátékén, kiemelkedő szerepet kap rítusok, ceremóniák, ünnepek (temetések, esküvők stb.) alkalmával. Nem ritkán az uralkodói udvar legmagasztosabb rítusainak kellékeként találkozunk vele, az uralkodó beiktatáskor e játékkal bizonyította azt a stratégiai képességét, higgadtságát és bölcs előrelátását, mellyel majdan népét oltalmazza és kormányozza. Széleskörű elterjedtsége magyarázza, hogy mind magának a játéknak, mind az ehhez használt táblának megannyi változata létezik. A táblák között éppúgy megtaláljuk a legegyszerűbb formájú, agyagból égetett változatokat, mint az uralkodók személyes tulajdonát képező gazdagon díszített, míves kivitelezésű értékes anyagokból készülteket. Ezek jelentősége túlmutat magán, a játékon, hiszen az afrikai kultúra, művészet becses darabjaiként olyan nagynevű múzeumokban is helyet kaptak, mint pl. a British Museum, amely 1990-ben látványos kiállítást rendezett a szisztematikusan összeválogatott gazdag kollekciójából.
A mancala mára az Egyesült Államokba és Nyugat-Európa több országába is eljutott és rövid időn belül népszerűvé vált. Az elmúlt évtizedekben számos tanulmány, kiadvány született, amelyek e táblajáték, művészettörténeti, etnográfiai aspektusait vizsgálják. Felismerték oktatási jelentőségét is, és nem utolsósorban pedig a stratégiai táblajátékok sorában betöltött előkelő helyét, hisz minden kultúrtörténeti jelentősége mellett elsősorban egy nagyon szórakoztató, izgalmas és változatos játékként tarthat számot az érdeklődésre. Ma már az Interneten is gazdag forrásanyagot találhatunk a mankalával és a vele rokon táblajátékokkal kapcsolatban, sőt számítógépes változata is játszható (az Internetes elérhetőségeket l. az Irodalomjegyzék után).
E rövid kiadvány célja, hogy a társasjátékokat kedvelő hazai ínyenceknek is bemutassa a mancala történetét, jelentőségét illetve kalauzként szolgáljon mindazon érdeklődők számára, akik e nálunk még alig ismert különleges játékot kívánják elsajátítani. Az általunk ismertetett szabályok a mankala legismertebb, és legnépszerűbb változatai, melyek mindegyike reményeink szerint tartalmas és élvezetes időtöltést nyújthat a leendő játékosoknak.
A játéktábla két szélén egy-egy gyűjtőtálka található. A játékosok egymással szemben helyezkednek el, a játékoshoz tartozó tálak mellett jobb oldalon található a játékoshoz tartozó gyűjtőtál, bal oldalon pedig ellenfele gyűjtőtála. Ezt a helyzetet a számítógép függőleges helyzetű képernyőjén megvalósítani lehetetlen, így a kezdő játékos tálsora az alsó sorban, gyüjtőtálja a jobb oldalon van, ellenfelének tálsora a felső sorban, gyűjtőtálja bal oldalon van. A játék kezdetén minden tálkában hat-hat golyó van, a gyűjtőtálak üresek.
A játék menete az óramutató járásával ellentétes. A soron következő játékos kiválasztja egyik tálkáját (ez a választás nem érinti a gyűjtőtálat), ez után a számítógép kiüríti a kiválasztott tálkát, tartalmát egyesével az óramutató járásával ellentétes irányban szétszórja. Először a játékos kiválasztott tálkáját követő tálkáiba, majd gyűjtőtáljába, aztán ellenfele tálkáiba, majd ellenfele gyűjtőtáljába, majd ismét a játékos tálkáiba kerülhetnek golyók, amíg el nem fogynak.
Ha az utolsó golyó a játékos saját gyűjtőtálkájába esik, akkor még egy tálkát választhat. Ezt csak egyszer teheti meg, hogy ellenfele is szóhoz juthasson. A játék folyamán a legtöbb golyót úgy lehet megszerezni, ha az utolsó golyó egy üres tálkába esik. Ekkor ugyanis a játékos megkapja azt az egy golyót, és a szemközti tálka tartalmát.
A játéknak akkor van vége, ha az egyik térfél kiürült, azaz az egyik játékos tálkái üresek. Az a játékos nyeri a játékokot, akinek a gyűjtőtálkájában több golyó van.
Az Awari egy ősi Maja logikai játék, de hasonló játékokat játszottak Afrikában és Ázsiában is. A világszerte számos formában ismert játék eredete homályba vész. Játszották homokba vájt gödrökben kavicsokkal, faragott fatáblákon magokkal. A törzsfőnökök elefántcsont, vagy arany táblái néhol kultikus szerepet töltöttek be. Sokszínűsége számos szabályváltozatot szült, Afrikában találkozhatunk négysoros táblákkal, egyes Arab országokban nem ritka, hogy egy játékos ötven tálkára felügyel, és a tálkákban lévő golyók száma is vidékenként eltérő. Európában és Amerikában legjobban elterjedt formája a két sorban elhelyezett, hat-hat tálka, mindegyikben egyforma mennyiségű (általában hat) golyó. Ez a változat egyszerűsített formában Bantumi néven megtalálható a Nokia egyik telefonjában is. A játéktábla kétsoros, mindkét sorban hat-hat tálkával.
játékgyáros

 

MANCALA-AWARI-AWALE, AFRIKA ŐSI TÁBLAJÁTÉKA 

rövid VIDEO innen : http://www.youtube.com/watch?v=vjKKhv3evGI&feature=player_embedded#Letölthető: http://www.brothersoft.com/games/awele-oware-mancala-for-pocket-pc-download.html

 


Bevezetés


Az ősi mancala játék eredete homályába vész. A világ legrégibb (stratégiai) táblajátékának is mondják, sok száz néven ismerik és több tucat változatát játsszák Afrikában, Ázsia egyes részein, a Nyugat-Indiai szigeteken és Dél-Amerikában is. A legnagyobb népszerűségre Afrikában tett szert, hiszen a kontinens szinte valamennyi térségében játsszák. Itt jelentősége nem ritkán túlmutat egy egyszerű táblajátékén, kiemelkedő szerepet kap rítusok, ceremóniák, ünnepek (temetések, esküvők stb.) alkalmával. Nem ritkán az uralkodói udvar legmagasztosabb rítusainak kellékeként találkozunk vele, az uralkodó beiktatáskor e játékkal bizonyította azt a stratégiai képességét, higgadtságát és bölcs előrelátását, mellyel majdan népét oltalmazza és kormányozza. Széleskörű elterjedtsége magyarázza, hogy mind magának a játéknak, mind az ehhez használt táblának megannyi változata létezik. A táblák között éppúgy megtaláljuk a legegyszerűbb formájú, agyagból égetett változatokat, mint az uralkodók személyes tulajdonát képező gazdagon díszített, míves kivitelezésű értékes anyagokból készülteket. Ezek jelentősége túlmutat magán, a játékon, hiszen az afrikai kultúra, művészet becses darabjaiként olyan nagynevű múzeumokban is helyet kaptak, mint pl. a British Museum, amely 1990-ben látványos kiállítást rendezett a szisztematikusan összeválogatott gazdag kollekciójából.


A mancala mára az Egyesült Államokba és Nyugat-Európa több országába is eljutott és rövid időn belül népszerűvé vált. Az elmúlt évtizedekben számos tanulmány, kiadvány született, amelyek e táblajáték, művészettörténeti, etnográfiai aspektusait vizsgálják. Felismerték oktatási jelentőségét is, és nem utolsósorban pedig a stratégiai táblajátékok sorában betöltött előkelő helyét, hisz minden kultúrtörténeti jelentősége mellett elsősorban egy nagyon szórakoztató, izgalmas és változatos játékként tarthat számot az érdeklődésre. Ma már az Interneten is gazdag forrásanyagot találhatunk a mankalával és a vele rokon táblajátékokkal kapcsolatban, sőt számítógépes változata is játszható (az Internetes elérhetőségeket l. az Irodalomjegyzék után).


E rövid kiadvány célja, hogy a társasjátékokat kedvelő hazai ínyenceknek is bemutassa a mancala történetét, jelentőségét illetve kalauzként szolgáljon mindazon érdeklődők számára, akik e nálunk még alig ismert különleges játékot kívánják elsajátítani. Az általunk ismertetett szabályok a mankala legismertebb, és legnépszerűbb változatai, melyek mindegyike reményeink szerint tartalmas és élvezetes időtöltést nyújthat a leendő játékosoknak.



A játéktábla két szélén egy-egy gyűjtőtálka található. A játékosok egymással szemben helyezkednek el, a játékoshoz tartozó tálak mellett jobb oldalon található a játékoshoz tartozó gyűjtőtál, bal oldalon pedig ellenfele gyűjtőtála. Ezt a helyzetet a számítógép függőleges helyzetű képernyőjén megvalósítani lehetetlen, így a kezdő játékos tálsora az alsó sorban, gyüjtőtálja a jobb oldalon van, ellenfelének tálsora a felső sorban, gyűjtőtálja bal oldalon van. A játék kezdetén minden tálkában hat-hat golyó van, a gyűjtőtálak üresek.


A játék menete az óramutató járásával ellentétes. A soron következő játékos kiválasztja egyik tálkáját (ez a választás nem érinti a gyűjtőtálat), ez után a számítógép kiüríti a kiválasztott tálkát, tartalmát egyesével az óramutató járásával ellentétes irányban szétszórja. Először a játékos kiválasztott tálkáját követő tálkáiba, majd gyűjtőtáljába, aztán ellenfele tálkáiba, majd ellenfele gyűjtőtáljába, majd ismét a játékos tálkáiba kerülhetnek golyók, amíg el nem fogynak.
Ha az utolsó golyó a játékos saját gyűjtőtálkájába esik, akkor még egy tálkát választhat. Ezt csak egyszer teheti meg, hogy ellenfele is szóhoz juthasson. A játék folyamán a legtöbb golyót úgy lehet megszerezni, ha az utolsó golyó egy üres tálkába esik. Ekkor ugyanis a játékos megkapja azt az egy golyót, és a szemközti tálka tartalmát.


A játéknak akkor van vége, ha az egyik térfél kiürült, azaz az egyik játékos tálkái üresek. Az a játékos nyeri a játékokot, akinek a gyűjtőtálkájában több golyó van. 
Az Awari egy ősi Maja logikai játék, de hasonló játékokat játszottak Afrikában és Ázsiában is. A világszerte számos formában ismert játék eredete homályba vész. Játszották homokba vájt gödrökben kavicsokkal, faragott fatáblákon magokkal. A törzsfőnökök elefántcsont, vagy arany táblái néhol kultikus szerepet töltöttek be. Sokszínűsége számos szabályváltozatot szült, Afrikában találkozhatunk négysoros táblákkal, egyes Arab országokban nem ritka, hogy egy játékos ötven tálkára felügyel, és a tálkákban lévő golyók száma is vidékenként eltérő. Európában és Amerikában legjobban elterjedt formája a két sorban elhelyezett, hat-hat tálka, mindegyikben egyforma mennyiségű (általában hat) golyó. Ez a változat egyszerűsített formában Bantumi néven megtalálható a Nokia egyik telefonjában is. A játéktábla kétsoros, mindkét sorban hat-hat tálkával. 


A továbbiakról még itt olvashatsz:

 

http://www.jatekgyaros.fw.hu/maya.htm  WEB címen..




játékgyáros

Parking Jam (RIM BlackBerry) ...formabontás a HP-k után...

Kategóriák: BlackBerry

Parking Jam (RIM BlackBerry) puzzle játék…


 


Letölthető:

http://www.clickgamer.com/download.htm?pvid=21277 WEB címről...

Mottó: a Parking Jam  puzzle játék garantálja, hogy a RIM BlackBerry-n kellemes órákat böködsz, ha megtalálod a kiutat ??!!

 


 

 

Mit is tud-e játék:

*  a regisztrált verzió 200 pályát generál..

*  szuper háttérzenét élvezhetsz…

*  színes,grafikus módot láthatsz és kiváló hang effekteket hallhatsz…

*  a puzzle-ben egyre nehezedő pályákat kell megoldani…

*  elmentheted és betöltheted a megoldott pályákat

*  több ,mint 20 különféle gépkocsit láthatsz

*  egyszerre ( összesen 10-pályát menthetsz el )

 


 


Egyszer nyáron, mikor végre jó az idő, és szabadságra mész, este megérkezel az üdülőhöz. Azt látod, hogy elsőnek érkeztél,a szálloda zárt parkolójában még nincs senki. Kényelmesen a bejárat/kijárattal szemben leparkolsz, és boldogan aludni térsz. Reggel aztán, mikor kinézel az ablakon a parkolóra, meglepetésként ér, hogy a kedvenc piros kocsid be van zárva leghátul, a többi személyautó, teherkocsi össze-vissza áll, neked lehetőséged sincs arra, hogy onnan kijuss….

 


A játék erről szól, meg kell találnod a kiutat a kijárathoz, hogy elhagyhasd a parkolót. A kocsikat tologatni kell, csak előre-hátra, kanyarodni nem lehetséges.

 

játékgyáros

Cseppek. v2.2 ügyességi-logikai játék.

Kategóriák: HP 214 VGA

Droplets - Cseppek. v2.2 ügyességi-logikai játék.

 

 

Leírás:

 

Kétségtelenül a legnehezebb és legszebb játék a Windows Mobile Pocket PC telefonra

Lépésre a rendes és a tapasztalatok látvány és hangok az esőerdők, ahol a harmat cseppek formájában számtalan nehézség adódik

Minden szinten a játék egyedi vizsgálatok a logika és a stratégiai gondolkodás, és rendelkezésére áll a  segítség, ha elakadsz.

Ezek az addiktív puzzle-k a folyamatosan növekvő mértékű komplexitásban fogja Önt szórakoztani!!

 

FIGYELEM - rendkívül addiktív!

 

 

Jellemzők :

 

• A kifejezetten érintőképernyős telefonokra való

• Elképesztően gyönyörű grafika és a hangok

• Intuitív és könnyen használható kezelőfelület

• Többféle játék módok és a pontszám nyomon követése.

 

 

Kompatibilitás:

 

Pocket PC Windows Mobile 6.5

Pocket PC Windows Mobile 6.1

Pocket PC Windows Mobile 6.0

Pocket PC WVGA felbontású (teljes képernyős 800 × 480 480 × 800)

Pocket PC VGA felbontású (640 × 480 fullscreen)

Pocket PC QVGA felbontású (320 × 240)

Pocket PC QVGA felbontású (240 × 320)

Pocket PC 3D gyorsító (Axim x50v/x51v)

 

 

A linken a fájlt töltsd le, tömörítsd ki, telepítsed a *. cab fájlt.

 

Letölthető ingyenesen:

 

 

http://depositfiles.com/files/ycozbx5q6 WEB címről

 

játékgyáros - informatikatanár

 

Mi is jártunk Erdélyben...Csíksomlyói búcsú képei LG mobilon...

Kategóriák: LG KS20 okostelefon

Csíksomlyói búcsú képei LG mobilon...


Csíksomlyói búcsújárás... és az EZERÉVES határ...

Csíksomlyó (románul Şumuleu Ciuc, németül Schomlenberg) 1959 óta Csíkszereda településrésze Romániában Hargita megyében. A katolikus vallású székelyek híres búcsújáróhelye és szellemi életének több évszázados központja. Minden pünkösdkor itt zajlik a híres csíksomlyói búcsú.

 

 

a többiről INNEN olvashatsz...informatikatanár

 


Kövesd a világbajnokságot a PDA-n, és mobilodon!!

Kategóriák: LG KS20 okostelefon

 

 

Itt a teljes menetrend a 2010-es világbajnokságra Dél-Afrikából:


Kiszámítja és megjeleníti a képernyőn a ranglistán a csapatok minden csoportban, majd a következő lépéseket, amíg a világbajnokság döntője elérkezik.


Képernyőn is megjeleníti képeket és adatokat az egyes városokról és a futballstadionoknál.

Kövesd nyomon a történéseket, minden játékosról -  kedvenc kiválasztás alapján.
Lefordítva angol, spanyol, német, olasz, holland, portugál, szerb, dán, szlovák, szlovén, francia, görög nyelvekre.( magyar miért nincs?)
64 - a világbajnokság összes mérkőzéseinek követése Dél-Afrikában,
Találat - gólok a 32 csapat minden csoportjában,
Leírás és fotók a stadionokról...


Internetes kapcsolat NEM  szükséges, az adatokat manuálisan lehet-kell  frissiteni..

Video DEMO : http://www.youtube.com/watch?v=yDQa06SWvA8&feature=player_embedded#!

 

És most itt már a végzetek látszanak, a Németek lesznek a világbajnokok?

 

 

játékgyáros - informatikatanár

Elektronikus újság - a Speccyalista Krónika - PDA-n..

Kategóriák: HP 214 VGA

Speccyalista krónika 1997-2002 – az első öt év történései az egyetlen magyar sinclair nosztalgia társaságról.


A programot írta : Nyitrai László, akit világszerte - játékgyáros - néven is ismernek !!


A program maga egy elektronikus újság, mely a kiválasztott menűpont alapján a memóriában lévő sorokat szavanként, látványosan jeleníti meg, lehetőség van az oldalak lapozására, vagy a kiválasztott oldalra való ugrásra, olvasás közbeni információ kérésre, a Főmenűhöz való azonnali visszatérésre.



A program Spectrum Basicban készült, és a HP 214-es VGA PDA-n, a Clive emulátor alatt futtatható.


A továbbiak ITT olvashatóak..

Tovább a teljes bejegyzéshez »

AVATAR-ÁTVÁLTOZÓ-megtestesülés-inkarnáció

Kategóriák: HP 214 VGA

AVATAR

Az ismertetőt Gilad Atzmontól vettem át (némileg lerövidítve), aki az alábbiakat írta: „Humanista kiáltás Hollywood-ból.”

„Film review by Gilad Atzmon - LONDON

Avatar may well be the biggest anti war film of all time. It stands against everything the West is identified with. It is against greed and capitalism, it is against interventionalism, it is against colonialism and imperialism, it is against technological orientation, it is against America and Britain. It puts Wolfowitz, Blair and Bush on trial without even mentioning their names. It enlightens the true meaning of ethics as a dynamic judgmental process rather than fixed moral guidelines (such as the Ten Commandments or the 1948 Human Right Declaration).”

AVATAR valószínűleg minden idők legnagyobb háborúellenes filmje. A film egy erőteljes tiltakozás minden olyan ellen, ami a Nyugatra jellemző. Ellenzi a kapzsiságot, a kapitalizmust, a beavatkozást, a gyarmatosítást, az imperializmust, a technológia centrikusságot, Amerikát, Nagy Britanniát. Nevüknek említése nélkül bíróság elé állítja Wolfowitzet, Blairt és Busht. A film rávilágít az etika valódi lényegére, kihangsúlyozva annak dinamikus lényegét, nem pedig a megszokott, kodifikált erkölcsi tételek segítségével (mint például a bibliai Tíz parancsolat, vagy az 1948-as Emberjogi Deklaráció).

A filmből játék is készült Iphone-ra, Palm Pré-re,és WinMobilra is, letölthető a Gameloft-tól...

vagy innen is: http://depositfiles.com/en/files/czjmev5zl VGA PDA-ra...



A látványvilág a korábbi hasonló stílusú játékokból (például az Assassin's Creedből) már ismerős lehet, valószínűleg ugyanaz a motor hajtja meg az Avatart, amit eddig is használtak. Egy 3D-s világban játszódó harcolós-ugrálós platformjátékról van szó, melyben a film főhősének, Jake Sully-nak az avatarját irányítjuk egy kissé eltorzított történetben, aminek bár van köze a filmhez, nem mondhatjuk, hogy pontosan követi a mozivásznon történő eseményeket. Maga a játék viszont ettől függetlenül is kiváló, a grafika szemet gyönyörködtető, a hangok és zenék kellemesek, az irányíthatóság kiváló, a játékmenet pedig elég hosszú és elég változatos ahhoz, hogy hosszú időre lekösse a játékosok figyelmét.


 

Karakterünkkel (pontosabban avatarunkkal) jellemzően ugrálni és harcolni fogunk, utóbbinál több fegyver és a kezünk ügyébe kerülhet, a kezdetben ugyanis géppuskával nyomulunk, de később lándzsával és íjjal fogunk a ránk törő ellenségek életének véget vetni.

 

Azokból ugyanis elég sok van, az első pályákon még jellemzően a dzsungel fenevadjaival fogunk harcolni, utána viszont az életünkre törő tengerészgyalogosok, néhol pedig a kék bőrű Na'vik fogják a fő akadályt jelenteni. Izgalmas, lebilincselő, mindenkinek ajánlott!

 


Erről is rövid video: http://www.youtube.com/watch?v=73XttXv11io

Még egy video: http://www.youtube.com/watch?v=5mw1Ba1iPZY

folytatása ITT

 

A jövő hónapban visszatérek egy saját BASIC programmomhoz, melyet emulátorral futtatok a PDA-n..

játékgyáros...

 


Retro Basic játékok PDA-n..

Kategóriák: LG KS20 okostelefon

 

Retro Basic játékok PDA-n, Clive spectrum emulátor segítségével..

 

basic

 

Sajátkészítésű spectrum basic játékok, Clive emulátorral a PDA-n, és mobilon.

 

A 15-ös játékról egy rövid VIDEO innen:

http://video.xfree.hu/?n=jatekgyaros|50602857e7acdf94ef5a8492123a3a20#videoloc

 

 

 

A folytatáshoz KATT ide..

 

játékgyáros-informatikatanár

 

 

 

 

Sidiary cukorbetegség nyilvántartó program mobilon és PDA-n...

Kategóriák: HP 214 VGA

 

Sidiary cukorbetegség ( nyilvántartó ) program mobilon és PDA-n...

 

SiDiary jelenleg az egyetlen olyan program, cukorbetegeknek, amely lehetővé teszi, hogy egyszerre kezeli a napi profilokat, mind a Windows PC-re, valamint a Pocket PC a Windows operációs rendszer alatt.

 

 

Folytatása ITT, katt ide...

 

játékgyáros-informatikatanár

 

 

 

 

 

 

Panoramic Ultimate Sudoku PDA-s játék.

Kategóriák: HP 214 VGA

 

 

Panoramic Ultimate Sudoku PDA-s játék.

 

 

Letölthető: http://www.clickgamer.com/moreinfo.htm?pid=19293&section=PPC  WEB címről.. 


De mi ez egyáltalán?


S hogyan kell játszani?


 A Sudoku ugyanis egy olyan egy 9x9-es négyzetrács, amelyben 9 darab 3x3-as, egyenként 9 darab négyzetet tartalmazó kisebb négyzet van. Összesen tehát 81 darab négyzetből áll. A négyzetrácsban számok vannak megadva és a négyzetrács üres négyzeteibe úgy kell beírnunk a hiányzó számokat, hogy a négyzetrács mind a 9 sorában és mind a 9 oszlopában megtalálható legyen 1-től 9-ig minden egyes szám. De mindezt úgy, hogy ezeknek a feltételeknek a teljesülése mellett még az is igaz legyen, hogy valamennyi (9 darab) kis négyzetben (blokkban) is szerepeljen az összes szám 1-től 9-ig. Ez a rejtvény-megoldás azonban csak akkor érdemli ki a Sudoku elnevezést, ha a nagy négyzetrácsba az előre megadott számok olyan módon vannak megadva, hogy a rejtvénynek csak egyetlenegy megoldása van. 



Ugye egész egyszerűnek tűnik?



 

A továbbiak ITT tekinthetőek meg..


 

 

régebbi PDA-s programok ITT 


  

Letölthető PDA-s blogok INNEN



  játékgyáros - informatikatanár

 

 

GonzAge, avagy az ősember kora..

Kategóriák: LG KS20 okostelefon
GonzAge, avagy az ősember kora..
folytatás egy 22 (!) oldalas blogban a honlapomon ITT ,
egy rövid, sajátkészítésű VIDEO a mobilon,
 a HP 214-es VGA PDA-n is egy VIDEO, ez jobb egy kicsivel.
játékgyáros-informatikatanár

 

 

 

Shame Game! - a PDA-n...

Kategóriák: HP 214 VGA

Szégyen GAME  

Ne szégyelljétek játszani! Csak a neve Shame Game!

a további érdekességek  ITT

új blogok ITT

60 - régi - blog ITT

játékgyáros-informatikatanár

Hot Pursuit Windows Mobile játék PDA-ra.

Kategóriák: LG KS20 okostelefon

Hot Pursuit Windows Mobile játék.

 

Letölthető:  http://handheld.softpedia.com/get/Games/Puzzle/Hot-Pursuit-Pocket-PC-76552.shtml WEB címről...

 

Vagy a DEMO-t: http://www.esoftinteractive.com/ppc-hp.html   INNEN

 

Rövid VIDEO Innen: http://www.youtube.com/watch?v=m-4B1Lvh588

 

Manila, Fülöp-eSoft Interactive nemrég megjelent játéka, a Hot Pursuit Windows Mobile - Pocket PC és Smartphone pici képernyőjéhez..

 

Meglátogathatod a világ nagyvárosait, nyomozhatsz az interpol segítségével a szökésben lévő gengszterek után, egy igazi Sherlock Holmes lehetsz..mindezt a foteledből, a PDA-n !!

 

Ha többre is kíváncsi vagy, látogass el új honlapomra - Csupa-csupa játék PDA-ra..IDE

 

Régebbi blogjaimból is csemegészhetsz..INNEN 

 

játékgyáros-informatikatanár

 

 

Az "IP" címről...

Kategóriák: LG KS20 okostelefon

Mi az IP-cím?

Az internetprotokoll (angolul Internet Protocol, rövidítve: IP) az internet- és internetalapú hálózatok egyik alapvető szabványa. E protokoll segítségével kommunikálnak egymással az internetre kötött számítógépek, hálózati eszközök, webkamerák stb. A protokoll meghatározza a hálózat elemei között küldhető üzenetek felépítését, sorrendjét.

Az internetprotokoll heterogén, nagy kiterjedésű hálózatok jellemző protokollja párjával, a TCP-vel (Transmission Control Protocol, adatátvitel-vezérlési protokoll). Általában együtt, TCP/IP-ként említjük a két protokollt.

Az IP a forrás- és célállomásokat - az úgynevezett hostokat - címekkel azonosítja, amelyek 32 biten ábrázolt egész számok, melyeket hagyományosan négy darab, 0 és 255 közé eső, ponttal elválasztott számmal írjuk le a könnyebb olvashatóság miatt, például 192.168.42.1. Az IP-címek felépítése hierarchikus: a szám bal oldala (vagy szakmai nevén a legnagyobb helyiértékű bitek felől indulva) a legfelső szintet jelenti, és jobbra haladva az ez alatti szinteket kapjuk meg, például egy szolgáltatót, a szolgáltató alatti ügyfeleket, és az ügyfelek alatti egyes számítógépeket.
Kattints ide az IP-címed megállpításához.

A TCP/IP-re épülnek az internet magasabb szintű protokolljai, például az FTP (File Transfer Protocol, fájlátviteli protokoll), HTTP (Hypertext Transmission Protocol, az ún. hipertext-átviteli protokoll), illetve az elektronikus levelezés protokolljai (SMTP, POP3, X400 stb.).

A hagyományos IP-protokoll szerinti IP-címeket nevezzük "IPv4" címeknek is, ami a negyedik generációs (v4, version 4) internetprotokollt jelenti. Bár kezdetben jól megfelelt, az internet előre nem látott növekedése közben sok problémába ütköztek a hálózati szakemberek. Egyik ilyen az, hogy nem elégséges a kiosztott címek mennyisége. Gondot jelent, hogy nem támogatja a protokoll a mobilitást, a titkosítást - ezek megoldására jött létre az IPv6.

Az egyre fogyatkozó számú IPv4-címek problémájánat az IPv6, vagyis a hatodik generációs címzésmód orvosolja. Az IPv6 32 bit helyett 128 biten ábrázolja a címeket (mintha a mostani 4 helyett 16 byte-ból álló IP-címeket használnánk), például 3ffe:2f80:3912:1.

Régebbi PDA-s blogjaimat eléred   ITT

informatikatanár...játékgyáros

  

Dungeon és Hero ...

Kategóriák: HP 214 VGA

Dungeon  és Hero ...
 

Leírás:

"Dungeon  és Hero egy fantasztikus játék - Grafikailag úgy néz ki, mint a régi vágású Final Fantasy játékok - Gameplay - önmagában szórakoztató, és ez általában teljesítményre sarkall... Mi több, még lehet erre valamit mondani? Vedd meg! Rajta! Love it! Enjoy it! "

 

 

a többi a honlapomon  ITT

 

 

játékgyáros - informatikatanár..

 

 

Pacman..régi-új játék...

 

Pacman..- Ms.Parkman ..már 30 éves lesz e játék!

 

 

a többi a honlapomon..ITT

 

 

játékgyáros-informatikatanár..

 

 

 

 

TapIsland, avagy hármat egy sorban..

TapIsland, avagy hármat egy sorban..

 

bejeweled típusú játék, mindig hármat kell egy sorban tartani...és akkor eltűnik, és hullik az aranypénz a ládába.. 
 egy rövid VIDEÓ
játékgyáros-informatikatanár..

LG Arena, a koreai új csoda PDAmobil...

Kategóriák: LG KS20 okostelefon

 

 

LG Arena, forgó, 3D-s menűvel... 

 

 

 

 

 

Írtam egy 10 oldalas (!) blogot a pdafanclub-nak, érdemes elolvasni a honlapomról,  ITT

 

 

előzetesben egy rövid videó  INNEN

 

játékgyáros-informatikatanár

 

 

 

 

 

 

 

 

Rubik kocka, igazán professzionális megoldása...

 

 

"Játszd-forgasd  -  a világhíres profi Rubik Ernő készítette - színes, kockajáték 3x3-as lapjait!"

 

Tulajdonságok:   • Klasszikus mód• Puzzle mód  3D nézetben ládhatod• Használjunk Stylus-t a kocka forgatáshoz• Több mint 30 eredeti puzzle minta a megoldásra• Integrált segítség-módszer a kocka megoldására• Gyors Load / Save lehetőség

• Automatikus mentés kilépéskor

 

 

a továbbiak a honlapomon olvashatóak, katt  IDE

 

készítettem egy rövid videót is, INNEN

 

 

játékgyáros-informatikatanár....

Spb Puzzle játék..mobilon és PDA-n.

Kategóriák: LG KS20 okostelefon

Spb Puzzle játék..

 

 

 

 

A játék letölthető a honlapról :ITT

 

Spb Puzzle a klasszikus mozaikrejtvény játék, amelyek tárgya az, hogy összerakjuk a " a puzzledarabokat-szilánkokat" , hogy egy teljes képet lássuk A puzzle állítólag javítja koncentráció, a logika, a figyelem, az emlékezet és a képzelet képességeinket. AZ Spb Puzzle segítségével játszhatjuk - a tesztelt klasszikus képeket - PDA-n, és telefonon, ahol a puzzledarabok kapcsolódásakor - a rezgő jelzést is bekapcsolva - érezzük az ujjainkon.

 

Lehetőségek a játékban:

Klasszikus mozaikrejtvény
Kiváló minőségű grafika
10 preinstalled "Classic" rejtvények
Egyenkénti kioldású
Nehézségi szintek
Különböző formák, puzzle-képek
Festmény-képek választása.

Soha többé nem veszítjük el az utolsó puzzle-darabot, a képernyőn mindig megmarad!

 

Rövid videó a játékról:INNEN

 

A teljes blog ITT olvasható!


játékgyáros-informatikatanár

ÚJ böngésző a láthatáron - Skyfire - mobilon...

Kategóriák: LG KS20 okostelefon

 

 

 ÚJ böngésző a láthatáron...

 

a témáról  ITT többet is olvashatsz...
játékgyáros-informatikatanár...

 

 

 

 

Trivial Pursuit műveltségi társasjáték PDA-n

Kategóriák: HP 214 VGA
Trivial Pursuit műveltségi társasjáték
 
 
 

Műveltségi társasjáték, ami egy olyan kör alakú pályán játszható, ahol az egyes mezők különböző témákat jelentenek, és amelynek a bejárása dobókocka segítségével, tetszőleges irányban történhet. A tábla körívén az egyes csomópontokban minden témának van egy speciális mezője, ahol a feltett kérdésre a téma színével megegyező körcikket szerezhet a játékos. Az összes körcikk megszerzése után a tábla közepére kell eljutni, ahol a végső, véletlenszerű témájú kérdésre kell felelni a győzelemhez.

 

A játékleírás folytatása  ITT..   informatikatanár-játékgyáros

Gazdaságos működés, az élettartam növekszik...

Kategóriák: HP 214 VGA

Állítsuk be gazdaságosnak a processzorunkat.. 

 

A HP 214 hardvere meglehetősen izmosnak számít, amennyiben a CPU-t vizsgáljuk. A 624 MHz órajelű processzor megfelelő erőgép a gyors működtetéshez, bár gyári ROM-verziókkal használva ez nem mindig érvényesül, és a gazdaságos működtetés (túl jelentős a fogyasztása a gyári ROM-oknak) is hagy kívánnivalót maga után...

A Pocket PC-k CPU-jának szoftveres vezérléséről már korábban is volt néhányszor szó, pl. ITT.

 Sokan félnek használatuktól, még a kezdeti asztali PC-k idejéből visszamaradt havaria-emlékek miatt. A hősi időkben asztali gépeken, hardveresen és szoftveresen egyaránt növelték a processzorok órajelét, de a spórolás miatt, a hűtőteljesítményt nem.

Ezért jópár készüléken megsültek a procik, ami pdak-nál nem következhet be. Én még nem találkoztam sem hazai, sem külföldi portálokon olyan (valós) eseti leírásokkal, ahol a processzorok húzásából keletkeztek volna rendszeresen gépkárosodások.

Természetesen, mint minden szoftveres vagy hardveres beavatkozásnak ennek is lehetnek esetleg  káros következményei, bár valószínűségük minimális.

Most nézzük, hogy mire is használható a Performance nevű programocska az HP 214 624 MHz-es Marwel PXA310 processzora gazdaságosabb működésének érdekében.

Töltsük le, majd egyszerűen csak másoljuk be a Start Menü - Programs könyvtárba és indítsuk el. Az órajelet állítsuk be 624 MHz-re, és a dinamikus vezérlés érdekében tegyük be a pipát a felső sorban található fülecskébe. Így készülékünk egy 300 - 624 MHz-ig terjedő tartományban fog futni, a terhelés, azaz az elvégzendő feladatok függvényében. Ezzel a metodíkával - természetesen felhasználói szokásaink függvényében - akár 30-35 %-os akkumulátor üzemidő növekedést is elérhetünk.

Tudom, számtalanszor leírtam, hogy én általában mindig a fix órajelet favorizáltam szinte minden eddigi készülékemnél, és processzor fajtánál,  ami önmagában is gyors és meglehetősen gazdaságos. De nincsen olyan jó dolog, amin javítani ne lehetne.

Letölthető: INNEN 

 

  

 

 

játékgyáros - informatikatanár...

 

 

Megjelent az SPB mobile shell 3.0.

Kategóriák: HP 214 VGA

Megjelent az SPB mobile shell 3.0, forgó verziója! 

 

  

egy rövid videó INNEN a működésről...

informatikatanár, aki már kipróbálta a HP 214 VGA-s PDA-ján...

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ősember kora - PDA - játék

Kategóriák: LG KS20 okostelefon
Címkék: játék, LG, okostelefon, PDA

Az ősember kora - PDA - játék

 

 

         

 

A játék képei és némi történet, megnézhető itt:

 

 WEB címen

 

játékgyáros - informatikatanár





PDA-n sakkozzunk az egész világ ellen..

Kategóriák: LG KS20 okostelefon
Címkék: KS20, LG, okostelefon, PDA

PDA-n sakkozzunk az egész világ ellen..

 

 

 

Csak gondoljunk bele: valós időben Budapesten sakkozni lehet akár a világ végén levő másik sakkbaráttal(!!), összeköt bennünket az Internet!! Itt az igazi ellenfél – az idő – akinek lejár a sakkórája, az veszít…, ez szerencsére az ellenfelemnek jutott, hát  így jártam, ezzel nyertem…

a blog elolvasható ITT

 

 

informatikatanár

 

TOUCH SHELL PRO

Kategóriák: LG KS20 okostelefon

Touch Shell Pro..csak meg kell érintened ENGEM

 A tesztalany most is az LG KS20-as PDA mobil, vagy mobil PDA, hogy is van ez? 

Touch Shell is an application offering modern and flexible user interface for Windows Mobile Devices. The ultimate must-have for all Windows Mobile Pocket PC Phone users, Touch Shell makes your device more usable than ever and adds rich graphics and fabulous 3D effects to the interface. The application features an additional Today screen, which puts all the most frequently used functions at your fingertips.

 
 

A Touch-Shell aktivizálása előtti állapot, ezt fogjuk hamarosan az új kornak megfelelően megváltoztatni, amint regisztráltattuk magunkat és a programot… Letölthető: http://www.touch-shell.com/  WEB címről… 

Touch Shell egy alkalmazás ajánló modern és rugalmas felhasználói interfész Windows Mobile Devices-nek. A végső követelmény - minden Windows Mobile Pocket PC Phone felhasználónak Touch Shell használhatóbbá teszi az eszközödet, mint valaha, és gazdag grafikát, és mesés 3D hatásokat ad hozzá az interfészhez. Az alkalmazást jellemzi egy további Today képernyő, amivel beállíthatsz mindent,  a leggyakrabban használt alkalmazásokat az ujjaidnak átadhatod.

 

 

 

Hacsek és Sajó – amúgy PDA-san -

Kategóriák: LG KS20 okostelefon

 Hacsek és Sajó – amúgy PDA-san -  

 

 

 

Szereplők:Hacsek lamer és Sajó mánia.. 

'gyon'sten Sajókám!

Hála az égnek régen láttam!

Mit keres itt ilyenkor a kávézóban?

Maga egy undorító alak!

 Fórumozok, Hacsekom, fórumozok.  Éppen pörög a topik.

Most röhög vagy kopik?

Maga egy ökör!

Arra mondják, hogy pörög a topik, amikor sokan írnak bele.

És attól kopik?

Na idefigyeljen! Elmagyarázom!

Tudja mi az az Internet kávézó?

Az egy olyan hely, ahol kapja a feketét, és klikkelhet is.

És ezt az asszony tudja?

Hogyne! Õ küld le, hogy klikkeljek... ...a feketével?

Igen, mért? Maga nem feketével szokta elütni az idõt ebéd után?

Hát ha azt az asszony megtudná, kikaparná a szemem! Maga hülye!

A fekete az nem egy nõ, hanem isszuk!

Jjja! Akkor meg kit kell megklikkelni? Ökör!

A klikk az Interneten megy!

Szájberszex az asszonnyal? Maga hol él?

Nincs itt semmi féle szex! Beszélgetünk!

A pincérrel?

Miért beszélgetnék a pincérrel topikban?

Nem tudtam, hogy ezt a szakadt göncöt magán így hívják!

Hacsek, magának az alapokig kéne visszamenni.

A lapokig? Megfogadtam, tíz elõtt nem kártyázok.

 Megörülök! Az Interneten beszélgetek a fórumban másokkal!

 Kikkel klikkel? Na végre, egy malomban õrlünk!

Én nem dolgozom... Maga barom! Az Aeromap fórumban beszélgetünk a többiekkel. Írunk errõl arról...

Nem azt monda, hogy nem szexszel velük?

Mirõl beszél már megint!?

 Az egy szoftver!

Mit szop-ver?

Olyan magával beszélgetni, mint hóviharban fésülködni!

Azt hittem rosszabb lesz...

Mi? Például birkával hegeszteni... az rosszabb.

Nna ide figyeljen!

 Akkor is elmondom!

A szoftvert használókkal beszélgetünk mindenrõl.

A klikkelésrõl? Mondom, hogy szexelnek!

Nem! A klikkelés az az, mikor az egérrel kiválasztja azt, amit akar.

 Állattal szexelnek? Úristen!

 Maga mekkora sávszélességet kapott, mikor az észt lehetett letölteni?

Az egér a számítógépre van dugva! Ez az egér, látja?

Ja, már azt hittem, ez a kávézó valami kupleráj.

Hacsek! Tudja maga egyáltalán, mi az PDAMánia?

Valami betegség? Olyasmi...

Az egy weboldal. Vannak rajta írások, cikkek a PDA-ról.

Mindet leírnak arról, hogyan kell kezelni.

Támogatja a TB? Mit? A kezelést?

Maga mondta! Ki kell kezelni a PDA-ból.

Magánál még a mágneses viharba keveredett vasorrú bába is jobban figyel!

A PDA az nem egy betegség!

A PDA az egy kézben hordható számítógép!

Minek az magának? Mindenhol használhatom.

 Ezért fizet a neje, hogy errõl beszélgessen másokkal?

Igen. Ugyanis ilyenkor mindig a barátnõivel kártyázik.

Hát nem is említhetõ a kedves neje magával egy lapon!

Marski! Pincér, fizetek!

 Várjon már … Holnap bejön?

 

 

"Sancho" után - közreadta az informatikatanár...

 

 

Touch-shell, avagy NextGenerationShell...

WINTERFACE, Touch-shell, avagy NextGenerationShell...

 

 

A VITO cég iPHONE stílusú KövetkezőGenerációsAlkalmazása, feltelepítve az LG KS20-as okostelefonra...még több információ ITT....

 

 

 

játékgyáros...informatikatanár...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Pocket scrobbler - mi is ez ??

Kategóriák: LG KS20 okostelefon

 

 

 

Pocket scrobbler - mi is ez  ??

 

 

Hallgassunk magunk által kiválasztott, régi kedvenceket..hogyan is  ?? KATT ide..


 

 

 

játékgyáros..informatikatanár

 

 

 

 

Régebbiek | Végére »

Bemutatkozás

sorozatom a Hp PDA programjairól és gyakorlati felhasználásáról szól...

Utolsó kommentek

Egyéb